Tanulásban akadályozottak általános iskolája

Az Általános Iskola I. alsó és felső tagozatán 12 osztályban, 8 évfolyamon folyik a nevelő – oktató munka.

Néhány szóban magunkról:

A tagozaton az első osztályban két tanéves oktatás folyik. Az első évben azokat a készségeket, képességeket fejlesztjük, amelyek a tanuláshoz szükségesek. A fejlesztés mellett lassú ütemű, sok gyakorlási lehetőséget biztosító tanítás folyik. Az első évfolyam második évében a fejlesztések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az oktatás. A hosszú fejlesztéssel biztosítjuk a tanulóinknak a kudarcmentes tanulást. Az 1-4. évfolyamokon Meixner-módszer szerint történik az anyanyelvi oktatás.

A Meixner-módszer egy diszlexia prevenciós olvasástanítási módszer. A fejlesztési módszer lényege, hogy az olvasási készség hiányainak pótlása és az olvasástanulás nem különül el a beszédfejlesztéstől, ezáltal segíti a gyermeket a betűk és a hangok összekapcsolásában. A  terápia alapelve, hogy a fejlesztést azon a szinten kell elkezdeni, illetve folytatni, ahol a gyermek képességei alapján még biztonsággal mozog. A funkciók hierarchikus felépítettsége miatt, az alacsonyabb szintek erősítésével, újratanulásával készíthetjük csak elő a magasabb rendű, bonyolultabb funkciók elsajátítását.

Az 5-8. évfolyamokon szaktanári oktatás-nevelés történik. A tanulók egyéni és csoportos fejlesztése a 8. évfolyam végéig a rehabilitációs órák keretein belül valósul meg.
A 8. évfolyam befejezése után tanulóink vagy az iskolában, vagy más szakképző iskolákban folytathatják tanulmányaikat.

 

 

Programjaink:

  • Szüreti mulatság: az alsó tagozatos diákok számára szervezett projektnap, mely során állomások segítségével ismerhetik meg a szürettel kapcsolatos tevékenységeket.
  • Tök-Jó” Téma hét keretén belül ismerkednek meg tanulóink az őszi hagyományokkal.
  • Adventi járás: intézményünk énekkara karácsonyi hangulat megteremtése céljából látogatja meg a helyi és környező települések oktatási és szociális intézményeit.
  • Mikulás Kupa: futball verseny keretén belül iskolánk felső tagozatos tanulói mérettetik meg magukat a város iskoláinak csapataival.
  • A karácsonyt az iskola minden gyermeke és dolgozója meghitt hangulatban közösen ünnepli. Az ünnepély sikeréhez minden tagozat aktívan hozzájárul munkájával.
  • A „Felfénylő szavak” országos szavalóversenyének helyi fordulója minden évben megrendezésre kerül.
  • Ki mit tud?” versenyeinken tanulóink színvonalas produkciókkal lépnek fel.
  • A farsangi előkészületek nagy izgalommal és vidámsággal zajlanak. Ötletes egyéni és csoportos jelmezeket készítenek a pedagógusok és a szülők. A jelmezes felvonulás után zenés és táncos mulatsággal fejeződik be a tél búcsúztatása.
  • Föld Napja – Környezetvédelmi Nap: intézményünk nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos nevelésre. A program keretén belül játékosan ismerkedhetnek meg tanulóink a környezetvédelemmel és a környezettudatos életmóddal.
  • A” Losontzi nap” egyben a gyermeknap diákjaink részére. Légvár, arcfestés, ügyességi versenyek és kézműves foglalkozások szórakoztatják a tanulókat. Ez a nap a gyerekekről szól, „gyerekekkel a gyerekekért”.
Dark mode powered by Night Eye
Skip to content