2003. szeptemberétől működik ez a tagozat, általános iskola 1 -8 évfolyammal.
Az épület a Losontzi Iskola központi épületétől külön telephelyen, Ceglédbercelen működik. Jelenleg 19 tanuló befogadására van lehetőség. A tanulókat három csoportban foglalkoztatjuk.
A csoportokba kerülés feltétele a Szakértői bizottság által kiadott Szakértői vélemény, melyen szerepel az autizmus/pervazív fejlődési zavar diagnózis.
Dolgozóink
- 3 főállású gyógypedagógus, autizmusban jártas szakember
- 1 félállású gyógypedagógus
- További gyógypedagógus kollégák, aki óraadóként vesznek részt a tanításban
- 6 fő gyógypedagógiai asszisztens
- Az iskola munkáját Takarító és Dajka kollégák is segítik.
Munkarend
A gyermekeket reggel 7.20-tól délután 16.45 óráig tudjuk fogadni.
Kollégiumi ellátást nem tudunk biztosítani. Délután egy napközis csoport szervezésére van lehetőségünk. A tanulók napi háromszori étkezést vehetnek igénybe. A délelőtti és a délutáni szakszerű ellátás érdekében a pedagógusok csúsztatott munkarendben dolgoznak.
Módszerek
Az autizmussal élőkre jellemzőket szem előtt tartva a nevelés, fejlesztés tervezése a megfigyelt szociális- adaptációs szint, a mentális kor, ill. IQ, és a kommunikációs színvonal alapján történik. Az egyenetlen képesség- és képességprofil, valamint tanulási képességek miatt a módszereket és eszközöket egyénhez igazodó módon választjuk meg. A fejlődést egy erre alkalmas eszköz (Fejlődési Kérdőív) segítségével folyamatosan követjük.
Az autizmussal élők állapotát jellemzi a szociális, kommunikációs, szervezési, valamint a speciális kognitív készségek deficitje. Ennek következtében a különböző készségek minőségi károsodása, sztereotip, repetitív viselkedés, érdeklődés, aktivitás és a következményes viselkedés-problémák mutatkozhatnak. Az általunk alkalmazott módszerek segítséget nyújtanak a felsorolt sérülések, hátrányok kompenzálásban. Meggyőződésünk, hogy ezek segítségével nagymértékben támogatni tudjuk az autizmussal élők boldogulását a mindennapi életben.
TEACCH program – e modell alapul szolgál az autizmus-specifikus környezet kialakításához, mely segítségével átláthatóvá, kiszámíthatóvá tehetjük a környezet minden aspektusát. Ezen elveket figyelembe véve tanítjuk a tér-időszervezést és munkaszervezést is.
PECS program- a képcsere módszer alkalmazása nagy segítséget nyújt a megfelelő kommunikáció kialakításában.
Viselkedésterápia – a kívánt viselkedés kialakítása érdekében a viselkedésproblémák megelőzése, alternatív viselkedések kialakítása, meglévő viselkedés-problémák kezelése egyénre szabottan.
Speciális foglalkozások
Babzsák – szociális-kommunikációs és kognitív fejlesztés
Társas viselkedés – azoknak a csoportos foglalkozásoknak a gyűjteménye, melyek elősegítik a társas helyzetek gyakorlását, a szabályok megtanulását. /közös játék, közös tanulás, közös ének, tánc, közös kézimunka, ünnepek.
Állatasszisztált terápia-olyan terápiás program, amelynek során egy állat jelenlétével, aktivitásával biztosítjuk, hogy a gyermekek különböző területeken fejlődjenek
Amennyiben lehetőségünk adódik rá, a következő, nem rendszeres programokban veszünk részt:
- gyógylovaglás
- vízhez szoktatás
- kirándulások
- családi napok
- integrációs foglalkozások
- szülőklub
Tagozatunk támogatói:
Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete
Töredék Világ Autizmussal Élő Emberekért Alapítvány
Az iskolánk, munkánk iránt érdeklődőket szívesen fogadjuk előzetes megbeszélés alapján.
Elérhetőségeink:
Cím: 2737 Ceglédbercel, Petőfi Sándor u. 8
Telefon: +36 30 586 4920
Szakembereink:
Rónai Judit
- Mesterpedagógus
- Oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár
- Autizmus-specifikus szakember
- Munkaközösség-vezető

Tóthné Gutpintér Anikó
- Mesterpedagógus
- Oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár
- Autizmus-specifikus szakember

Soltészné Bencsik Ilona
- Mesterpedagógus
- Oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár
- Autizmus-specifikus szakember
- Gyógypedagógiai rehabilitációs konzultáns

Velkeyné Gál Zsuzsa
- Mesterpedagógus
- Oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár
- Autizmus-specifikus szakember
- Közoktatás-vezető

